Kedves látogató!

Megtisztelve érzem magam, hogy a bemutatkozásom olvasod.
Örömömre szolgál, ha információm, tudásom, és tapasztalatom felkelti érdeklődésed.

Bemutatkozás

Kovács Magdolna vagyok. Az utolsó munkahelyemen feladatom volt egy közétkeztetést biztosító konyha vezetése. Ez nagy kihívást jelentett nekem. Minden energiámmal azon voltam, hogy felnőtt és gyerek egyaránt jó ízű és főleg egészséges étkezésben részesüljön.

A tudatos táplálkozás, az egészséges életmód, „amióta az eszemet tudom” mindig fontos volt számomra. Sok éven át Miskolcon dolgoztam. Itt volt több lehetőség rendszeres testedzésre, amit ki is  használtam. Volt aerobic és más divatos edzések, még  hastánc tanfolyamra is jártam.

Több mint 30 éve megismerkedtem a jógával. Sok éven keresztül Kati és Zsuzsa itthon az általános iskolában késő délutánonként oktattak nekünk, jógát heti 2 alkalommal. Ezért nekik a mai napig hálás vagyok. Sajnos megszűnt számunkra a jóga oktatás, és én ezt az időt a munkahelyemen dolgozva a  számítógép előtt töltöttem.

Mozgás hiányában a kilók egyre nagyobb számban kúsztak fel rám. Rövid időn belül, szinte észrevétlenül, elértem a 100 kilót. Ez kissé fejbe vágott, ez nem mehet így tovább! Tudtam, hogy ez nem lesz olyan egyszerű.

Ezt követően találkoztam ezzel a csodálatos étrend kiegészítővel, amely kizárólag természetes anyagokat tartalmaz.

A Reg-Enor kúrával megtaláltam azt a diétát, ami számomra elfogadható és megvalósítható volt:
  • nincs kalória számolgatás,
  • nincs szükség nehezen beszerezhető alapanyagokra,
  • ha eddig is magyaros ételeket főztél, az ételek könnyen elkészíthetők,
  • pompás magyaros ételeket főzhetek, ehetek,
  • a kúra alatt nem kell szenvedni az éhség miatt,
  • egészségügyi gondjaim nagy része megoldódott,
  • 13 kg-tól sikerült megszabadulnom.
 
Amikor beleástam magam a REG-ENOR kúra folyamatába, rendkívül kecsegtetően hangzott, hogy az elmúlt években rengeteg embernek segített megszabadulni a túlsúlytól és az annak következtében kialakult egészségügyi problémáktól. 
 

Amiket olvastam róla, arról győzött meg, hogy nekem pont erre a segítségre van szükségem. A feltaláló tapasztalatai meggyőztek engem arról, hogy érdemes nekem is megpróbálni. REG-ENOR feltalálója szerint, a lúgos közegben elmúlhatnak a gyulladások és irritációk. Az epe kiírtja a káros gombákat, káros baktériumokat és vírusokat az emésztőrendszerből. A lúgos közegben sokkal jobbá válik a felszívódás, jobban hasznosul a tápanyag.

A gyulladásos folyamatok csökkenésével beindulhatnak az öngyógyító folyamatok. A szervezet regenerálódik, az anyagcsere rendeződik. Az öngyógyító folyamatok beindulása tovább folytatódik.

A Reg-Enor ital hosszú és közepesen hosszú-láncú aminosavai megtisztítják a sejteket és a sejtek közötti folyadékot a káros lerakódásoktólA káros anyagok és amit a szervezet már nem tud lebontani, a zsírsejtekben elraktározva tárolódnak. Ezek, az anyagcsere folyamatok javulásával, rendeződésével kiürülhetnek, a méregtelenítés, salaktalanítás, a toxikus anyagok kipucolása megindulhat. Ekkor döntöttem úgy, hogy kipróbálom a REG-ENOR-kúrát.

Kora tavasszal és ősszel megcsináltam. Az első körben kitűzött célt elértem. Sikerült 100,2 kilóról indulva, 2 kúrát megcsinálni  kis megszakítással 2023-ban. Ennek eredménye 13 kg mínusz.

A REG-ENOR-nak hála, nem kell a jojó-effektussal szembe néznem, tartom a súlyom. Ez jó érzéssel tölt el,  jól érzem magam a bőrömben.

Terveim szerint még folytatom tovább a kúrát. Azok közé tartozom, akik nagyon szeretik a gyümölcsöt, nehezen mondok le róla, ezért választottam a „kis lépésekkel előre” módszert. Ez nem a klasszikus kúra, nem erre biztatlak benneteket, ez csak azt jelenti, hogy így is tudsz eredményt elérni. Te is meg tudod csinálni, érd el az áhított testsúlyt és élvezd a Reg-Enor csodás hatásait!

Szeretnék segíteni mindazoknak, akik tartósan el akarják érni az ideális alakjukat, egészségesen szeretnének táplálkozni és ezért hajlandóak tenni is. Aki szeretné megtartani az elért súlyt, gyötrelmek és állandó küzdelmek nélkül, ezáltal egészségesebb életet szeretne élni. Azoknak, akik összességében nyitottak egy aktívabb, minőségi  életmódváltozásra.

Ne várj tovább! Csatlakozz hozzám és kezdd el a változást már ma! Hívj most, hogy megtudj többet arról, hogyan tudok segíteni neked az egészségesebb  és boldogabb élet elérésében!

Hogy miért a REG-ENOR?

Egy kedves ismerősöm videója!

Érdekelnek téged is a részletek?

A következő kérdésekben neked is tudunk segíteni:

Személyre szabott táplálkozási ötletek tőlem!

facebook támogató közösségünkben személyre szabott táplálkozási ötletekkel és tapasztalatokkal, kis videókkal segítelek, hogy könnyedén meg tudd TE is csinálni. Gyere és nézz körül a csoportban!

Segítek elérni

Az ideális testsúlyt!

Kapcsolati űrlap

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Keress bizalommal

Gyakran a fogyókúrás programok arról szólnak, hogy mit nem szabad enni! Az emberek éheznek, koplalnak, majd mikor feladják hamar visszajönnek a kilók, általában sokszorosan.

A REG-ENOR segít neked abban, hogy az sikerüljön egy olyan programot elvégezni, ahol nincs koplalás és kötött étrend, élvezetesen regenerálódhatsz és közben olvadnak rólad a kilók.

Tarts velem, segítek neked is elérni az ideális testsúlyod.

Cookie

Az oldalon cookie-kat használunk a weboldal teljesítményének növelése érdekében. Az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti.